Ismét elindult Magyarország legnagyobb kulturális lehúzása. Idén már nem is nagyon tudom hányadik éve rendezik meg a városi legenda szerint Aurórától gründolt Sziget fesztivált, mely évről-évre a vele kapcsán kialakult botrányoknak, s folyamatos megszűnésének fényében nyújt érdekes csámcsogni valót, mikor nincs, mikor meg van, akkor a lehúzásjelleg egyre erősebbé válása okán háborít fel embereket.
Emlékszem, mikor kétezerben, még meglehetősen fiatalon először gyalogoltam át a K-hídon, méghozzá a Neo meghallgatásának reményében. Elmentünk a jegyárus bódéhoz, befizettük az akkor még kétezer forintos napijegyet, s elindultunk befelé. A szefus Richárdok már akkor is motoztak, de még nem volt eldurvulva a dolog. Arc kérdezte, hogy mi van nálam, mondtam neki, pár üveg sör. Erre szépen megkért, hogy nyissam ki a táskámat, én kinyitottam, meglátta benne a pár üveg, üveges sörömet, utána mondta, hogy menjek be. Nem volt még turbó anál dózer, meg hasfelvágás, hogy még a gyomorban behozott szeszesital is kiömöljön.
2001-ben voltam másodszor, akkor már egy hétre. Akkor még működött a punknap intézménye, s jó is volt. Kevesebb külföldi fellépő, inkább mindenhova taktikusan beszúrva egy-két nagy név, mint elárasztva a fesztet. Még emberihez közelítő árak is voltak. Persze a motozás egyre jobban erősödött, a napijegy ötszáz forinttal drágábban, kettőfélbe' került. Akkor asszem két darab napiból úsztam meg az eseményt. Aztán teltek-múltak az évek, dicső tarajos-tarhás időszak, de a jegyárak nem voltak olyan durvák, meg még a külföldiek is adakozó kedvükben voltak. Közben sikerült nagyon jó barátságba keverednem a cserkészekkel, majdnem kortárssegítővé válnom, illetve később leérettségizni. Valahogy a Sziget volt számomra mindig a nyár befejezése, persze mindig augusztus első hete. Lehetett tervezni, még egy határidőnaplóba is befért volna. Aztán jött 2006. Ekkor már friss főiskolásként, nagyjából az egész nyárra otthonról kapott összegből megvettem asszem az első hetijegyemet, ráadásul hazamenőset, az ottalvós amúgy is pofátlanul drága volt. Már akkor látszott, hogy a fesztivál egyre inkább (még inkább, leginkább) a fejésre megy rá.
Az egész hetijegyrendszer kettéválasztását úgy harangozták be, hogy jobb lesz mindenkinek, nem kell árat emelni, meg ilyenek. Ezzel együtt jött persze a nulladik napon hallgathatatlan popegyüttest, az eddig megszámlálhatatlanul sokszor feloszlott Illés, mely elől nem tudtunk hova menekülni. Éljen, tönkretették, az eddig hagyományosan pihizős, sátorállítós nulladik napot. Maradt erre a mínusz egyedik, melyet idén öltek meg. Ráadásul ugye hazamenőssel hivatalosan be sem lehetett menni nulladikon, nehogy az ember kulturált körülmények között, kevésbé Volt fesztiválos jelleggel állítson sátrat. Ami viszont még viccesebb volt, hogy hazamenős jeggyel lezuhanyozni sem lehetett, mivel a zuhanyok mind a kempingekben voltak elhelyezve, ahova pedig csak ottalvóssal lehetett bemenni. Nekem mák volt, tudtam kölcsönkérni staffos, később VIP passt, úgyhogy el tudtam menni. Amúgy ahogy ismerősöktől hallottam, a kempingben ráadásul lényegesen több lopás is volt. De azért még kellemesnek tudnám nevezni azt az évet is.
Aztán később szépen 2007. Az egész azzal kezdődött, hogy bíztam abban, hogy a cserkészekkel megbeszéltem, adnak nekem jegyet. Egyszer csak vagy egy hónappal sziget előtt kaptam tőlük egy hívást, hogy nem lesz. Kérdtem, miért? Kaptam választ, nekik se. Kiderült, hogy az akkor elkezdődött civilsziget rombolási terv okán a civileket is megsarcolják, ők sem mennek ingyen. Aztán később mégis mentek, de az azelőtti fesztekre jellemző gavallérabb jegyosztogatás meghalt. Ezt amúgy észre lehet venni más szigetkft-s projekteken is, hogy az ember akár fejen is állhat, ingyenjegye akkor sem lesz. Szóval az a sziget már így indult, illetve nem indult, mivel akkor határoztam el, hogy kedvenc nyári elfoglaltságommal felhagyok. Pedig jó volt kilenc napig dacolni az immunrendszerrel.
Eközben olyan 2005-felé elkezdett átalakulni a közönség etnikai összetétele, ezzel is jelezve, hogy érdekes változások vannak. Nulladik napokon szinte egyedüli magyarként éreztem magam, a főúton végigsétálva főképp különféle zavaros idegen nyelveket lehetett csak hallani. Zavarosakat, mivel a németeket folyamatosan felcserélték a franciák, kiknek egyrészt nyelvüket utálom, másrészt pedig nem hajlandók megszólalni semmi más civilizált szólással. Akkoriban beszélgettünk finnekkel meg németekkel is, kik elmondták, hogy a sziget nem kifejezetten a reális árak bűvöletében él. Ezt azért vicces volt hallani az általunk multimilliárdosnak ítélt külföldiek szájából.
Aztán idővel idén lett. Már alapból föl sem merült bennem, hogy kijutok, pedig azóta lett rádióműsorom is, és azért publikálgatok néha újságokba. Öt napos lett a feszt, állítólag azért, hogy ne emelkedjenek a költségek. Ezzel pont az egyik legnagyobb vonzerejét vesztette el, a maratoniságot. Viszont már mínuszegyedik napon is program van. Egyre inkább úgy érzem, hogy a ténylegesen programokra szánt idő csökkentése, és a már a -századik napon lévő programok inkább lehúzásszámba mennek. Lassan a sziget egy napos lesz, de lesz előtte nyolc mínusznap, naponta egy fellépővel, meg hagyományos beugróval.
Nagyjából ennyi a szigethistóriám. Jó lett volna ott lenni, mikor még diáksziget, esetleg Viszlát Iván fesztivál volt, ez sajnos nem adatott meg. Viszont ez alatt a pár év alatt megélhettem, hogyan tudok törzsközönségből olyan emberré degradálódni, akit még leköpni sem méltóztatnak. Éppen ezért még egy darabig nem is fogok arrafelé járkálni. Gondolom nem csak én vagyok így ezzel.
