A mindennapok szara

Szeretem a Magyar filmeket, legalábbis régen szerettem őket. De ami most megy, az már enyhén szólva is félelmetes. Persze itt elsősorban nem a kis költségvetésű, neadjisten underground filmekre gondolok, hanem a jófajta agyonreklámozott, kereskedelmi tévék pénzéből készült ocsmányságokra.

A fordulópont valahol a Zimmer Feri című örökbecsű alkotás és a Tanú második része környékén lehetett. Valahol ott bomlott ketté a nézhető és a nézhetetlen. Csak furcsa módon szinte mindig a nézhetetlen kerül előtérbe. Érdekes, hogy egy olyan országban, melyben megszülethetett a Tizedes meg a többiek, a Tanú, vagy a Hét tonna dollár, olyan ocsmányságokat is képes kiokádni magából, mint a Hasutasok, vagy pedig a Tibor vagyok, de hódítani akarok.

Érdekes egy helyzettel állunk szemben a jelen filmtermését vizsgálva. Valahogy úgy tűnik, hogy mindenhol azok az arcok bukkannak fel, akiken tizenöt évvel ezelőtt még nevettem, most már csak szánakozni tudok rajtuk. Vicces módon pont ezek az emberek ülnek a Heti hetesben, illetve szinte az összes kereskedelmi adón mindenféle zsűriben. Szeretnék én is ilyen nyugdíjaskort, mikor valamikor volt érdemeimre hivatkozva hívnak el mindenhova. Kicsit olyanok ők, mint a politikusok, hisz azok is már ott ülnek sok éve bántatlanul, kimozdítani sem lehet őket, mindegy mit csinálnak.

Másik érdekes vonala a mai Magyar filmnek, mikor tíz éves stílusokat koppintanak, rosszul, de legalább unalmasan. Ilyen például az Üvegtigris, vagy az Argó. Ezek készítői nagy valószínűséggel még mindig abban a hitben élnek, hogy nem jönnek be külföldről Angol, vagy éppen USA filmek. Őket ki kéne ábrándítanom, mert szerencsére igenis bejönnek, bár lehet az átlag honpolgárnak kevéssé érthetőek, ezért kell megcsinálni őket különféle közepesen híres magyar celebbel. Ugyanez vonatkozik a régi nagy mozik remake-jeire. Valószínűleg a mai kor emberének kicsit sok a fekete-fehér, ezért kell egy olyan nagyszerű alkotást átdolgozni, mint mondjuk a Hyppolit.

Azért mondjuk nem érdemes feladni, vannak még olyanok, akik gondolkoznak errefelé, és van hozzá tehetségük is. Ők mondjuk jobbára elsőfilmesek, kiket még nem darált be a szakma, s nem kellett beállniuk a kereskedelmiek rabszolgáinak.

Ők talán még visszahozhatják egyszer az elveszett Magyar Filmet.