Szeretném ha pozitív kritikát tudnék írni a témáról, de sajnos ez megint nem fog összejönni. Pár nappal ezelőtt sajnos éjjel kellett igénybe vennem a sürgősségi ellátást a helyi kórházban. Egy családtagomnak 240 felé ugrott a vérnyomása, gondolom mindenki sejti, ez mennyire magas. Kocsival berohantam vele a kórházba, ahol kapásból a kapun is alig tudtunk bejutni, mivel két biztonsági őr védi a sorompókat - ami persze nem baj, csak kissé értetlenek voltak. Nem is ezzel van a gond. Miután kitaláltuk, hol találjuk az épületek között a sürgősségit, és be is hatoltunk - nincs kiírva a gombra, hogy meg kell nyomni, ha be akarunk jutni, mert mért is volna. Bent az az iszonyatos fertőtlenítőszag fogadott, ami a kórházak sajátossága, és amit nagyon utálok. Rettegek a kórháztól kicsi korom óta, tehát eleve nem volt ínyemre ez a kis éjjeli túra. Jópáran várakoztak kint a törött sámliszerű ülőalkalmatosságokon, ápoló sehol, nemhogy orvos. Aztán kijött egy hölgy, és megkérdezte, hogy ki mit akar. Szóltunk, hogy kicsit mintha határértéken felül lenne a családtagom vérnyomása, majd az ápolónő eltűnt, pár perc múlva visszajött, hogy egyrészt az orvosok most nem érnek rá (?), másrészt szerinte ez egyébként is csak (!) ügyeleti probléma, tehát legyünk szívesek átvonulni az ügyeletre - azt sajnos elfelejtette közölni ezt hol találjuk, mert el is viharzott miután ezt közölte. Nagynehezen megtaláltuk az ügyeletet. Hasonlóképp váró, itt már kevesebb várakozó, azonban azt megfigyeltem, hogy akik a sürgősségin vártak, teljesen egészségesnek tűntek, akik pedig az ügyeleten, néhányuk homlokán a fájdalomtól izzadtságcseppek csorogtak végig. Félelmetes volt, hogy többek között minket, a magas vérnyomásosunkkal, és egy nőt gyomor-és bélfekéllyel - ami óriási fájdalmakkal jár, még csak annyira sem méltatott senki hosszú percekig, hogy megkérdezze mivan. Miután kijött az orvos, hogy hívja a következőt, bocsánatot kért, hogy nem jött, de nem ért rá - miért? de gondolom ez megint költői kérdés marad, és behívta magához a nőt. Az orvos (?) stílusosan pólóban és farmerban volt, tehát annyi tiszteletet sem adott a betegeknek, hogy orvoshoz méltóan nézzen ki. Legalább egy sztetoszkópot akaszthatott volna a nyakába. Nagynehezen tizenöt perc ismételt várakozás után bejutottunk. Megkérdezték, mi a panaszunk, kaptunk egy tablettát, és egy számlát, meg egy várakozó marokkal álldogáló orvost. Ezer forint az ügyeleti díj. Hazaértünk, betegünk vérnyomása lement, miután a tabletta nem használt, és bevette azt, ami szerinte használni fog. Eleve ezt kellett volna persze tenni, megkíméltük volna magunkat egy újabb csalódástól. De nem így történt. Hát, újfent csak gratulálok Magyarország, kiálltad a próbát ismét!