Vagy legalábbis Budapest, ezt sikerült megállapítanom a mai nap folyamán, mikor Nyíregyházáról utaztam haza. Bosnyák térig autóval, ott csak egy szimpla tahó nem tudta járműve kezelését és a kreszt összeegyeztetni. De aztán jött a vicces rész, mindenki hőn szeretett BKV-ja.

Bosnyák téren jegyvásárlás, mert ugye a nép vagyona ez a nemes társaság, és a népet, mint olyat nem szabad megkárosítani. Szóval jegy megvolt, pénztáros hölgytől meg próbáltam megtudakolni, hogy most mégis miképp jussak el az Etele térre. Ő próbált magyarázni, kár, hogy másfél méter vastag golyóálló üveg mögül tette ezt, melyre egy nem működő mikrofon volt felerősítve. Bár lehet, hogy nem is mikrofon volt, hanem levegőszűrő, hogy egy véletlenül kitörő nukleáris apokalipszisben is lehessen jegyet venni zavartalanul, illetve esetünkben inkább zavartan. Aztán happy end jelleggel sikerült megtudni, hogy a BKV dinamikus menetrendpolitikája értelmében megint átnevezett minden járatot, csakhogy én háromhavonta hazajáró diák még véletlenül se tudja, hogy ippeg melyik eszközre ül fel.

Szóval nagy nehezen sikerült magamévá tenni az információt, mellyel el is siettem a buszmegállónak látszó tárgyba, ahol cigarettám elnyomása és a sofőr megkérdezése után sikerült helyet is foglalnom. Persze a jegyet még nem kezeltem, mivel már volt szerencsém ahhoz, hogy lerohadjon alattam a busz érvényesített jeggyel, amit persze ilyenkor nem térítenek vissza, szóval igénybe lehet venni a közlekedési vállalat buszlerohasztási, füstölési és agyvérzésre késztető szolgáltatásait. Nagy nehezen elindulunk, kő kemény tizenöt kilométer per órás végsebességre gyorsulunk, közben eszembe jut az időzsaru kapszulakilövési jelenete, és látom a két pontot a falon, álmaim során delorean helyett ikarussal vágok át az idő szövetén, de aztán felébreszt az út. Úgy tűnik Demszky tökélyre fejlesztette a busszal való hullámvasutazás élményét, valószínűleg a budapesti polgárok legnagyobb örömére. Egyszerűen annyira szar az út, hogy a burkolati jelek hologrammnak tűnnek. Erre még rátesz a csúcsforgalom, ahol a kedves autósok nagyjából úgy közlekednek, mint akik Újdelhiből menekülnek egy veszett tehéncsorda elől, melyek a szemükből lézert és epret lövellnek.

Közben lassan az utam végére érek, persze félelemben, mert a jófajta nyomtatós jegylyukasztó nem kifejezetten fárasztotta magát azzal, hogy tintát szarjon a jegyemre, így meg tartottam az orkoktól, akiket mostanában folyamatosan megénekelnek. Persze mielőtt leszálltam volna, tekertem egy cigit, és eközben nagyjából züllöttem annyit, mintha tizenöt éve heroinista lennék, és elárvult kisgyerekek heréit hordanám a nyakamba, illetve csecsemők veséjével kereskednék, melyet direktben még élő anyjuk hasából szedek ki. Jah, szóval tekertem egy cigarettát, közben meg egy fehérnép bámult vagy egy percen keresztül, nagyjából úgy, mint az OBI vagy micsoda reklámjából a zufók, akik természetesen bútort venni jöttek a földre, merthátamúgy miafaszé' másé'. Szeretem, mikor az emberek tudnak viselkedni.

Végre megérkezik a szerelemvonat, melyből mint tudjuk nincs kiszállás, én meg mint a hűtlen leszálltam nehéz fejjel a tányérba, melyet Etele térnek hívnak, és valami baromarcú úgy döntött, hogy közlekedési csomópontnak nevezi el olyan tizennégy évvel ezelőtt. Azóta sem lőtték agyon, ami nagy hiba, mivel ezen a csomóponton bármilyen posztapokaliptikus óriásmozit le lehetne forgatni. Szóval tányér, végig egy olyan munkás mellett, aki valószínűleg egész életében hagymán élt, még az anyatejet is egy hagyma csecséből szopta, legalábbis a szaga alapján nem sok operabálban vett részt eddig. Hólyag közben persze majd kiszakad, úgyhogy volt némi hezitálás, hogy mi lenne, ha resti lenne, de akkor hugyozás után meg kellett volna inni egy fröccsöt, ami pedig folyadéktúltengést eredményezett volna megint, csak éppen a buszút közepén lett volna beszabehu.

Nagy nehezen fölpolcolom magam nagy nemsínes sárga hernyóra, sofőrt felszólítom pénz ellenébeni jegyadásra, mely beindítja nála a pavlovi reflexeket, úgy elhúzza a száját, hogy véletlenül elnyeli az első ajtónál utazó kismamát gyerekkocsistul, mindenestől, majd pedig kiböffenti magából a jegyet. Én hátramegy, leül négyes helyre, mert csak ott fér el rendesen, és meditál, hogy legyenmávíge. De csak nincs és meditálásomból kizökkent elbaszott párkapcsolatka és bazdmegke, méghozzá olyan mértékű bazmeg és szarhozammal, hogyha tőzsde lennének csak beléjük fektetnék. Így meg csak bamba arccal vártam a pingvint, ami azt mondja, hogy csússz. De nem jött, viszont megtudtam, hogy dolgozó nők, szeretik a bazmeget, az egyiknek öt hónapos párkapcsolata van, de folyamatosan veszekszik a barátja vele, a csávónak meg csak annyi mákja van, hogy elbaszott párkapcsolatka szereti. Szánkófészek. Persze közben ellentámadás, ismerősök végighívogatása, elhoztam a testem, fenyítsünk májat, Schleki úrnak kijelentés, hogy most fizetek beugrót Yellow Spots-ra, meg ott is leszek, másik régi ismerőssel egy valamikor lebeszélése, ilyenek.

Mindeközben sikerült megfigyelnem, hogy az utasok szórakoztatására a buszon van egy LCD TV, mely némareklámokat, meg 320x200-as állítólag vicces videókat vetít, megörültem a modern technika eme szeletének, és annak, hogy egy kibaszott klímára nem telik az ablak nélküli buszon. És ezt a figyelmeztető feliratot találtam a monitoron, mely felhívja a kedves faszkalapot, akinek inkább öngyilkosnak kéne lennie, mint ilyen szarokat beüzemelni, hogy a helyes felbontás használata megszívlelendő. Mert ha az LCD nem natív felbontásba van, akkor biza összebassza a képet. Ezt már én teszem hozzá, ti meg örüljetek, hogy ma is megvolt a tanulási lehetőség. (Bár ez a tanulság szemléltetőeszköz nélkül marad, mivel nincs nálam a kábel a telefonhoz)

És mi ebből a tanulság?
Az emberiség megérett a nukleáris apokalipszisre. A T-vírus már nem jó, mert az tulajdonképpen az agyra is hatással van, ami viszont kis társadalmunkban nincs.