A mindennapok szara

Néha kezdem megérteni, az emberek miért hagyják abba a felsőoktatást. Elindul az ember általános iskolából a középiskola felé, hogy végre tanulhatja azt, amit szeret. Középiskolából halálosan szétszopatják különféle tárgyakkal, amikhez nincs semmi köze, de az út végén fénylik már valami, a felsőfok, na ott majd...aztán eljut felsőfokig, és same shit every day.

Nem értem, hogy miért van az, hogy minden szakon kell lennie valakinek, akinek köze nincs az egészhez, de egyszerűen abszolválhatatlan az, amit csinál. Nálunk például kommszakon ilyen az az illető, aki több tárgyat is tanít, olyanokat, amik ráadásul köszönő viszonyban sincsenek magával a szakkal. DE ez nem nagyon érdekli, kegyelemkettes nincs, ha az ember tudja ötösre az anyagot, akkor talán megvan a kettese, addig marad a bukás, UV UV hátán, nincs menekvés. Az osztályzás persze random, mindegy, hogyan megy ki az ember, most tudtam, avagy úgyse tudtam semmit érzéssel. A lényegen nem változtat, ezt jelzi is a 60-70%-os bukási arány. Persze más szakokon, más intézményekben ugyanez a helyzet, ott is megvannak azok, akik kedvelésből vagy életuntságból szenvedést okoznak, és élvezik is a dolgot.

Ebben az egészben az a furcsa, hogy ezek nem kiszedhetetlen emberek, nevük fogalom az intézményekben. Mégis ugyanúgy folytatják tovább áldatlan tevékenységük. Persze az intézménynek jó, hisz így megkapja a fejkvótát ami jár a diákok után. Csak jó lenne végre változtatni ezen. Bár szociológus hallgatóknak biztos jó a kutatásmódszertan valamire, de kommunikációsként valahogy nem sok mindenre lehet használni. Vagy esetleg már előre látják, hogy úgyis kérdőívezni fogunk ha elvégeztük a főiskolát?